Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Idézetek [2013.augusztus]

Sziasztok!

Először is szeretném megköszönni a több mint 300.000 megtekintést!^^ Örülök, hogy tetszik az oldal. Sajnálom, hogy ilyen keveset frissítettem, de időm nem nagyon engedte. : / Próbálok visszatérni, s hozni sok-sok idézetet.^^

Jó böngészést.

 

A legtöbb problémád azért keletkezett, mert olyan voltál, amilyen. Ahhoz, hogy túllépj valamin, meg kell változnod. Nem maradhatsz ugyanolyan, mert akkor a gondod is megmarad annak, ami volt. Ismételed, szüntelenül.

Vannak érzések, amik csak úgy nem jönnek ki belőled akárkinek. Nem hallhatja vagy láthatja bárki, csak az, aki bármit is kezdeni tud vele. Na de ilyen aztán kevés van. Olyan, akinek meg mered nyitni a szíved anélkül, hogy attól kellene rettegned, hogy kihasználja és sérülsz. Ilyet csak az őszinte embereknek tudsz megtenni, azoknak, akiken semmiféle görcsösséget sem látsz. Olyanoknak, akik nyitottak a világra, és a szívüket adják, nem takargatják, kinyújtják, és hagyják, hogy belenyúlj, elkapd, és addig szorítsd, öleld magadhoz, ameddig szükséged van rá. Na, nekik mesélni fogsz. Nekik meg fogsz nyílni, ki fogod nyitni azt is, amiről eddig nem tudtál. Megmutatod nekik, hogy mi van benned, hiszen ők ezért vannak. Azért, hogy kinyissanak, és megmutassák, több van ott, mint gondolnád. Csak néha ehhez egyedül kevesek vagyunk. Nem láthatunk mindent egyedül. Olyankor kell más, de nem lehet akárki. Sohasem lehet akárki, hiszen a szívedről van szó, amit csak különleges ember nyithat meg.

Sose gondold komolyan, amit az emberek mondanak. Vedd úgy, mintha rajzfilm lenne az egész.

Sose búslakodj, ha eljön az a nap, amire soha életedben nem vártál. Történhet rossz, vagy jó, de ne mond, hogy megbántad, mert akkor boldog voltál, és ne sírj, hogy vége lett, hanem mosolyogj mert megtörtént.

A dolgok lényege nem abban rejlik, hogy kifelé mutatjuk őket, megmutatjuk a világnak és ott vége a mesének. Az igazi dolgokat senkinek se kell bebizonyítani.

Az ember jól tudja, hogy nem számít, mi történik vele éppen, kit veszített el nemrégen, mennyire gyűlöli az egész világot, vagy milyen helytelen vonzalmat érezni valaki iránt, mielőtt elfogadná, hogy meggyógyult. De emberek vagyunk, és mihelyst vonzalmat érzünk valaki iránt, ettől nem tudunk elvonatkoztatni. Ilyen a természetünk. Az már más kérdés, hogy engedünk-e a vonzalomnak.

Ha szeretnéd, hogy kiszálljak, csak vond meg a vállad, és engedj tévedni - még van időnk, azt hiszem, egy életnyi.

Emlékszel, mit mondtam Neked az első randinkon? Hogy olyan vagy, mintha kiléptél volna az álmaimból... Tudod, ezt még most is így gondolom.

Hogy mit csinálunk az életben, az lényegtelen. Csak az a fontos, hogy csináljuk, mert más nem fogja helyettünk. Mint mikor belép valaki az ember életébe, és az egyik felünk az mondja, messze nem vagyunk még kész rá, de a másik felünk azt mondja, tegyük örökre magunkévá.

Egész életünkben arra várunk, hogy egyszer találjunk egy biztos pontot, amire építkezhetünk. Ami nem inog meg pár kimondatlan szó, elkóborolt érintés, elejtett félmondat miatt. Amit nem dönt le a néma csend. Amit nem sodor el egy hirtelen kitört vihar. Ami nem remeg be egy vallomástól vagy egy mámoros éjszaka utáni reggeltől. Ami nem zuhan össze a félelmektől, a kételyektől, a csalódásoktól. Ami elbírja a kérdőjeleket, a miérteket, és a válaszokat. Amit egy könnyeső nem áztat el. Amit a szívünk számtalan sebéből bugyogó vér nem színez át. Ami elviseli a botlásainkat, a rossz lábra érkezéseinket az útpadkáról lelépve. Ami túléli, ha az útkereszteződésnél a rossz utat választjuk. Ami talpon bír maradni akkor is, ha a földön fekve, a szőnyeget markolva keressük az élet értelmét. Ami erősen áll akkor is, ha a sírástól feldagadtak a szemeink, ha cserepes az ajkunk, és falfehér a bőrünk.

Az ember valóban ott a legsebezhetőbb, ahol a legerősebbnek gondolja magát. Ahol van ereje, ott belemegy olyan helyzetekbe is, amikbe nem kellene. Ott nem elég bölcs, nem elég körültekintő, ott válik gőgössé, nagyképűvé, ott nem veszi tekintetbe a másikat, a körülményeket, a gyöngeségét, az ember voltát, ott vész ki belőle az alázat.

A kapcsolatok legvarázslatosabb pillanatai közé tartoznak azok, amikor szavak nélkül is megértjük egymást. Amikor annyira bízhatunk valakiben, hogy tudjuk, nem kell elmondanunk, hogy mi van bennünk, a másik ért minket. Tudja, még mielőtt kimondanánk.

Azt hittem, hogy minden célba csak egyetlenegy úton lehet eljutni az életben... de ha rálépünk egy útra, azzal még nem kell lemondanunk minden más útról. Rájöttem, hogy az számít, ami útközben történik: a botlások, a pofonok, a barátságok, szerelmek, az utazás számít, nem a cél. Azt hiszem valahogy bíznunk kell abban, hogy a jövő olyan lesz amilyennek szeretnénk.